NAGY HALAK

A BALATONON

HORGÁSZ

ÉLMÉNYEK

KALANDOK

KAJAKPECA

CSODÁS KÖRNYEZET

Abaffy György vagyok.

Én leszek az Ön segítője abban, hogy élete halát megfoghassa a Balatonon.

Amióta az eszemet tudom, horgászom. Anyám szerint előbb kezdtem el horgásztam, mit járni. A horgászat szeretetére drága nagymamám -nem, nem elírás a nagymamám- tanított, aki a Ráckevei Horgász Egyesület alapító tagja volt. Mivel Ráckevén, a Kerekzátony-szigeten töltöttem a nyaraimat. Így én is -mint sokan közülünk- a vörösszárnyúak aprításával kezdtem a horgász pályafutásom, később természetesen elkezdtem pontyozni, majd a csónakok alatt tanyázó sügéreket kergetni. Innen már csak egy hajszál választott el, hogy pergető horgász váljék belőlem.

Amikor a 14.születésnapomra megkaptam az első üvegszálas Germina pergető botomat, Ryobi orsóval, megpecsételődött a sorsom. Reggeltől estig a balinokat, sügéreket és köveseket kergettem, néha még ebédelni sem mentem haza.

Később, amikor nagyapám vett egy balatoni telket, új távlatok nyíltak meg előttem. Megérintett a Balaton és immár 40 éve nem enged, annyira nem, hogy Budapestről végleg le is költöztem a Balaton partjára. Megtanultam, hogy milyen a Balatonban sétálva „balinokra vadászni”, megfogtam életem első igazi balatoni fogasát, megismertem a nádasok világát, és ez a végtelen víz végleg magához láncolt.

Sok felé megfordultam életem során. Szinte az összes hazai vízen horgásztam, jártam Angliában legyezni, Finnországban csukázni, a Duna Deltában  és Kazahsztánban kapitális harcsákra vadászni. Évekig legyező túrákat vezettem Szlovéniában, Ausztriában és Boszniában. Megadatott, hogy életem során gyönyörű vizeken horgászhattam, és jobbnál jobb halakat fogtam, de a szívem mindig visszahúzott ide. A Balatonon vagyok igazán itthon, ezt a vizet ismerem igazán, ez az én Világom. A Balaton pertján iszom meg a reggeli kávémat, és a balatoni naplementét is itt nézem minden nap egy pohár borral a kezemben.

A túrákon horgászvezetőként segítem vendégeimet. Több évtizedes tapasztalatommal és tudásommal azon leszek, hogy Ön is megismerje ezt az ezerarcú, gyönyörű vad vizet, és megfogja élete halát. Bejárom Önnel a legjobb horgász helyeket, kövezéseket a környéken, és kipróbáljuk azokat a technikákat, melyekkel a különféle ragadozó halak a legeredményesebben horogra csalhatók. Igény szerint tudok biztosítani felszerelést, de szívesen adok tanácsot a megfelelő saját készség összeállításával és a fogós csalik beszerzésében is.

Horgásztúráink

1 napos villám peca

Ha csak egy napunk van a horgászásra azt is érdemes úgy kihasználni, hogy a legnagyobb élmény legyen. Megmutatjuk Önnek, hogy néhány óra alatt is óriási élmény lehet, ha egy profi horgászvezető segíti azt, hogy a legmegfelelőbb helyen és módszerrel tudjon halat fogni.

Horgászat Jackson kajakból

Különleges élmény egy tökéletesen a horgászás igényei szerint megépített kajakból horgászni. A stabil kajak lehetővé teszi, hogy mozoghasson és megküzdjön a hallal anélkül, hogy a vízbe borulást rizikóznánk.

3 napos horgász hétvége

Töltsön egy teljes horgász hétvégét nálunk. Egy hétvége már lehetővé teszi azt, hogy több helyen és időben is horgásszunk, hogy a leginkább megtapasztaljuk a Balaton csodálatos halainak erejét és mégis megfogjuk őket.

Horgász maraton 7 nap

A legszerencsésebb horgászok azok, akiknek akár egy hét is a rendelkezésükre áll, hogy szenvedélyüknek hódolhassanak. A legjobb persze akkor, ha valaki segíti őket abban, hogy megtalálják a kapitális halakat a Balatonban.

Bojlis horgászat és szállás

Ha a más horgásztúránk lehetőségei nem egyeznek meg az Ön elképzeléseivel, akkor itt lehetősége nyílik, arra, hogy önmaga felépíthetse a tökéletes horgászatát a Balatonon.

 

A szállás

A horgászat kiinduló pontja ez a közvetlenül a Balaton partján álló két szintes, dupla komfortos ház, amiben mindent megtalálunk, amire a fárasztó horgászat után szükségünk lesz. Az alsó szinten egy nagy nappali-konyha, egy hálószoba, WC, és egy tusoló kapott helyet. A konyha tűzhellyel, elszívóval, mosogatógéppel, konyhai robotgéppel, és minden egyébbel felszerelt, ami egy konyhában elengedhetetlen. Az emeleten két háromágyas hálószoba található. A Nappaliból közvetlen a tágas teraszra léphetünk, ahonnan valóban csak pár lépés a Balaton.  A kertben található egy fedett szaletli, ahol 8 ember kényelmesen étkezhet. A szaletliben van bogrács állvány, tűzrakó hely, 50×50 cm-es grill, és egy hideg/meleg füstölésre is alkalmas halfüstölő, és itt található a halpucoló is. További képeket a lenti gombbal érhet el.
A ház teraszán jól fog esni a napi kalandok megbeszélése vagy csak egy forró kávé elfogyasztása. A terasz közvetlenül a nagy nappalihoz csatlakozik.

A kényelmes bútorokon megpihenhetünk egy esti beszélgetésre is.

A tágas nappaliban, amely egy légtérben van a konyhával, található egy hatszemélyes ebédlő és egy kihúzható kanapé.

A nappaliból közvetlen ki lehet jutni a teraszra, ahonnan már csak pár lépés a Balaton.

A teraszról jól látszik a kert és a kert másik fontos közösségi tere a szaletli. Itt lehetőségünk van grillezésre, sütögetésre vagy csak egy esti borozásra is. Vendégeink nagyon szeretik a szabad tűzön készült friss ételeket és a közös főzéseket is.

Igen, a szaletli mögött már közvetlenül a Balaton található.

További képeket a ház belsejéről a gomb megnyomásával találhat.

Étkezés

A mellékelt képek a nyugalom megzavarására alkalmasak. A képek nem illusztrációk, hanem valós általunk kínált ételekről készültek.

A reggeli és a főétkezés is bőséges, “horgász emberekre szabott”.

Az általunk készített ételek többnyire szabad tűzön vagy grillen készülnek.

Reggeli két személy részére

Kifogott halaink

KAPCSOLAT

Telefon

Szállás

Siófok, 8600

Baross Gábor utca 97.

Beszéljük meg, hogy mikor vigyem el horgászni!